Energetikai tanúsítvány Pécsen

Az energetikai tanúsítvány készítésének megváltozó szabályai

2014.08.23.

Érvényes lesz-e a korábban kiadott energetikai tanúsítvány, ha időközben megváltozik az adott épületre irányadó jogszabályban meghatározott követelményérték? Ezt is tisztázza a szakmagyakorlási tevékenységekről szóló rendelet, mely augusztus 1-vel hatályos. Más változások 2014. január 1-én léptek életbe.

Ha változik a követelményérték, az épület energetikai minőségi osztályba sorolását ismételten el kell végezni, de csak bizonyos esetekben – ezt tisztázza az augusztus 1-én hatályba lépett új rendelet. A jogalkotó egyértelművé tette azt is, hogy új tanúsítvány készítésével az előző hatályát veszti, vagyis a régit már nem lehet felhasználni – hívja fel a figyelmet azÉpítésijog.hu portál cikke, melyet teljes egészében itt lehet elolvasni.

2014. január 1-jétől a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendeletben a Szakmagyakorlási rendeletnek megfelelően, az új jogszabályra való hivatkozással találhatjuk majd meg az energetikai tanúsítói tevékenységet folytatásának feltételeit. Ezekről a kérdésekről – akárcsak a Szakmagyakorlási rendelettel kapcsolatos egyéb tudnivalókról – is szó lesz a 2013. október 2-án rendezett Építési jog konferencián.

Forrás: http://www.alternativenergia.hu/

vissza

Kapcsolat

Tel.1: +36 20/9740-923  

Tel.2: +36 30/445-9965

E-mail:  pecsienergetika@gmail.com 

Orosz  László, építészmérnök,épület energetikai tanúsító, műemlékvédelmi szakmérnök